2015. július 27., hétfő

Könyvmoly vers

A moly.hu oldalon volt egy versíró pályázat, amire én is készültem. A versnek egy novellás kötet fülszöveg szerepét kellett betöltenie, nehezítésként pedig a következő szavak mindegyikét fel kellett használni: sárkány, abszurd, kalóz, borzongás, szabadság, másvilág, zen, elmúlás, csendélet.



A szavaknak világteremtő erejük van:
regényekben sárkányokkal küzdesz,
kalózhajók fedélzetén ébredsz,
 majd tündérekkel táncolsz, vidáman.


A szavaknak éltető erejük van:
az elmúlás veszélye őket nem fenyegeti,
a másvilágra jutott szereplőket sem feledi,
ott ragadnak az olvasó szívében és agyában.


A szavaknak izgató erejük van:
borzongás, szabadság szele rángat magával
abszurd, de izgalmas kalandokra sarkall,
melyeken mindig helyt állsz, bátran.


A szavaknak nyugtató erejük van:
egy kellemesen ringató zen versnek
ölelő sorai, akár az öröknek festett csendélet,
a szemet, a lelket pihentetik önmagukban.

2015. április 30., csütörtök

22. Könyvfesztivál harmadik nap

Ez a nap ígérkezett a legizgalmasabbnak, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Sok dedikálás, azaz sok általam is kedvelt szerző (főleg költők) voltak jelen aznap, illetve több engem érdeklő előadást is az utolsó napon tartottak meg.



3. nap

Előző nap legjobb barátnőmnél aludtam, hogy vasárnap együtt mehessünk a Könyvfesztiválra. Az első előadás, a "beszélgetés a haza YA fantasy irodalomról" tíz órakor kezdődött és sikerült öt percet késnünk róla, ezúttal elnézést is szeretnék kérni, amiért késésünkkel megzavartuk a beszélgetést. Engem nagyon idegesített a többi késő, szóval el tudom képzelni, milyen lehetett a mi érkezésünk (azért fél órás késés után az ember szerintem már nem megy be egy előadásra).
A kerekasztal beszélgetésen részt vettek: Roboz Gábor (moderátorként), Holló-Vaskó Péter (A. M. Aranth), Buglyó Gergely és Lakatos István. Beszéltek a műfaj hazai elfogadottságáról, az olvasókkal kapcsolatos előítéletekről és azok jelenlegi alakulásáról, a szerzők saját magyar neveiknek felvállalásáról, és arról, egy magyar által írt műnek vajon Magyarországon kell-e játszódnia. Nagyon érdekesnek találtam az előadást, habár fiatal nő lévén, sohasem találkoztam a "30 évesen egész nap otthon gubbasztó, anyjánál lakó, számítógépes játékokkal játszó" előítélettel (szerencsére).

Az előadás után átrohantunk a következő kerekasztal beszélgetésre, amelynek címe "menőnek lenn" és a gyerekirodalommal kapcsolatos menőséget volt hivatott értelmezni, definiálni. Nagyon érdekes beszélgetésnek találtam, hiszen az általános iskolában és gimnáziumban nincs fontosabb, mint menőnek lenni, minden ekörül forog, ez határozza meg az osztályon belüli státuszt is. Ehhez képest hihetetlenül nehéz megfogalmazni mi számít menőnek és mi nem, akár felnőtt, akár gyerek az illető.

Varró Dani dedikálására már rég izgatottan vártam, hiszen egyik kedvenc költőm, akivel eddig nem volt még lehetőségem személyesen találkozni. Természetesen nem volt alkalmunk beszélgetni, de annak a pár szónak és az aláírásának is örültem.
Nyáry Krisztiánnal is dedikáltattam az Így szerettek ők egy példányát, mert nagyon tetszettek a könyvei. Fontos dolog szerintem minden lehetséges módszerrel megszerettetni az irodalmat, és mi más lenne erre jobb módszer, mint a mások magánélete iránti kicsit perverz érdeklődésünk felcsigázása? Aki tud, az tud.

A két dedikálás után máris siethettünk a "kortárs sience fiction és fantasy előadásra." Ott az egyik kérdésben elhangzott, hogy vajon azért csappant-e meg az eladott példányok száma, mert az emberek immár inkább az eredeti, angol változatot olvassák, hogy korábban juthassanak hozzájuk. Én magamban hozzá tettem, hogy "és azért, hogy ne kelljen a borzalmas fordításokat olvasni", de nem volt bennem annyi bátorság, hogy ott és akkor felálljak és megkérdezzem mit tesznek azért a kiadók, hogy minél kevesebb hiba kerüljön egy fordításba és nem-e ez (a hibák) a valódi oka annak, hogy az emberek egyre kevesebben veszik az amúgy is dráguló könyveket. Pedig jó kérdés lett volna.

Spiró György dedikálására barátnőm kedvéért mentünk el. Nagyon szégyenlem, de még soha nem olvastam semmit tőle. Ami késik azonban nem múlik, kölcsön is kértem már egy általa írt könyvet.
Ezután következett Kányádi Sándor bácsi dedikálása. Szerencsére nem volt túl hosszú a sor, hamar mellé ülhettem. Nagyon szeretem őt, nem csak a műveit, hanem a költőt is, mint embert. Úgy viselkedik, mint ha mindenki nagypapája volna: nagyon kedves, türelmes és megértő.

Fantasztikus volt a mai nap, a hangulat is nagyon jó volt: sokan voltak, érdeklődőek, kedvesek, írók és olvasók egyaránt. Jövőre is elmegyek majd a Könyvfesztiválra, az biztos.


Aznapi szerzemények:

 3 könyv:
Jodi Picoult: találj rám!
Joe Abercombie: Half a King - Az uralkodó
Lakatos István: Óraverzum
 2 könyvjelző
Egy karkötőnek nevezett valami, a következő idézettel:
"Tizenegy perc. A világ egy olyan dolog körül forog, ami csupán tizenegy percig tart." - Paulo Coelho: Tizenegy perc









A prae.hu videója az utolsó napról:

2015. április 29., szerda

22. Könyvfesztivál második nap

Fontos megjegyeznem, hogy ezt a három napot úgy csináltam végig, hogy fájt a hasam. Az első nap volt ilyen szempontból a legrosszabb, viszont a második napon voltam a legfáradtabb. Ez tehát az oka annak, hogy ezen a napon csak később, azaz tizenegyre értem a Millenáris parkba, csak kettőig maradtam, és kevés előadásra ültem be.


2. nap 

Aznap is a testvéremmel indultam otthonról, de egyedül töltöttem a napot a Könyvfesztiválon. Ennek, és a fáradtság ellenére, nagyon élveztem az aznapi egy darab előadást, amire beültem és a standok közötti bolyongást. Szombat lévén sokkal többen voltak, mint pénteken, így hangosabb is volt az alapzaj, több a gyerek sikongás és nevetgélés. Nekem nagyon tetszett a hangulat, szívesen járkáltam a különböző kiadók állomásai között.

Először meghallgattam a Bunkerrajzoló könyvbemutatóját, amit kint, a szinpadon tratottak. A jó idő miatt ragadtam ott, illetve azért, mert igazán szórakoztató volt, ahogyan Likó Marcell és Géczi János meséltek arról, hogyan írták meg a könyvet. Beszéltek a kapcsolatukról, a múlt súlyáról és arról, hogy mindig van, akinek rosszabb. A végén egy színész fel is olvasott a könyvből, majd Likó Marcell előadott néhány dalt. Ha már ott voltam, megvettem a könyvet (kíváncsivá tettek) és dedikáltattam is velük.

Barna Imre, műfordító
Fél egykor kezdődött a "Rozsban a fogó" című beszélgetés Barna Imrével a Zabhegyező újrafordításáról. Nagyon érdekes volt, legfőképpen a cím körüli vita fényében végre meghallgatni a műfordító gondolatait és indoklását: amikor először fordították, akkor is vita tört ki (HVG egy cikke szerint) a cím körül, hiszen a zabhegyező félrevezető lehet (a következő mondásból van: mehet Kukutyinba zabot hegyezni, ami azt jelenti, hogy semmirekellő), illetve Salingernek is mondták, hogy rossz a cím, de ő nem volt hajlandó másik címet adni. A cím angolul: The Catcher in the Rye, azaz valóban közelebb áll hozzá a Rozsban a fogó.
Másik oka az, hogy a cím elhangzik egy párbeszédben, ami magyar fordításban viszonylag értelmetlenné vált a zabhegyező kifejezés használatával, illetve Salinger kikötése is az volt, hogy a címet szó szerint kell fordítani.
Szerencsére nem csak a könyv címéről esett szó, hanem a fordítás egyéb nehézségei és szépségei is szóba kerültek. Például: tegezés/magázás problémája (az angolban nem tesznek különbséget, a magyarban ki kell találni, milyen a szereplők közötti viszony), az alap beszédstílus (irodalmi nyelv, vagy köznyelv használata).Barna Imre úgy érezte, hogy a régebbi magyar fordítás sokkal közelebb állt az irodalmi nyelvhez, pedig maga Salinger könyvére a köznyelv jellemző. Szeretett volna olyat alkotni, amit 50 évvel később is megértenek esetleg, olyan szavak használatával, amelyeknek jelentése időtálló lehet.
A régi fordításban talált hibákat is, például: a csajnak egész estét betöltő segge van - jól hangzik és jópofa, de az eredeti szövegben azonban a melle nagy; osztálytársnőnek vendég haja van - az eredetiben szivacsos melltartója.
Elhangzott a "phony" kulcskifejezéssel kapcsolatos, többértelműség és közéleti kontextus miatti okozott fordítási nehézségekről is (pl. Lennon gyilkosság). Az első fordításnál ugyanis nem tudták még, hogy a XX. század alapvető művéről van szó, illetve azt, hogy milyen hatással lesz a világra. Akkoriban nem egyféleképpen fordították, hanem több kifejezést is használtak rá (4-6 féleképpen: hülye, genny alak...), Barna Imre a kamu és származékai mellett döntött.

A műfordítás tehát nagyon nehéz, magam is tudtam ezt, de más ha az ember ezt első kézből tapasztalja. Így hát jó volt meghallgatni egy műfordító szemszögéből is, hogy milyen komoly munkával jár egy regény "magyarítása".

Interjú Barna Imrével ebben a témában a Könyves Blogon ITT

Ezen a napon nem maradtam tovább, mert az előadás végére nagyon elfáradtam. Annyi erőm azért maradt, hogy megvegyek pár könyvet:

Géczi János: Bunkerrajzoló
Robert Calbraith: A selyemhernyó
John Green: Csillagainkban a hiba











Aznap is készített videót az aprae.hu:

2015. április 28., kedd

22. Könyvfesztivál első nap

A hétvégémet (péntek reggeltől vasárnap délutánig) a könyvfesztiválon töltöttem, és nagyon élveztem. Ez volt az első alkalom, hogy részt tudtam venni ezen az eseménye, eddig mindig volt valami dolgom: suli, egyetem, utazás... Nem bántam meg azonban, hogy idén végre időt szakíthattam rá, minden percét élveztem, még a nehéz, könyvekkel tele pakolt táskák haza cipelését is.

Itt egy rövid élménybeszámoló.




1. nap (számomra ez a péntek volt)

Az első előadás, amit mindenképpen meg akartam hallgatni fél tizenegykor kezdődött, ami azt jelentette, hogy hétkor kellett kelnem, hogy beérjek. Természetesen nincs nehezebb, mint elindulni, de ez alkalommal nem okozott még ez sem gondot, annyira izgatott voltam, hogy végre ott leszek a könyvfesztiválon.
Testvéremmel indultam el, mert neki is Pesten akadt dolga aznap, majd a pályaudvaron elköszöntünk egymástól, én pedig a Széll Kálmán tér állomásig magamban dúdolgatva metróztam el (az emberek biztosan furcsállották, de nem tudom biztosan, mert nem figyeltem oda). A régi Moszkva teret annyira feldúlták, hogy egy pillanatra azt sem tudtam, merre menjek. Természetesen rossz irányba indultam el, de végül kikecmeregtem a hatalmas földhalmok közül és sikeresen oda találtam a Millenáris parkba.

Körülbelül tízre értem oda, így bőven volt időm megvenni a jegyet és körülnézni kicsit a D épületben, ahova tudtam, hogy nem nagyon fogok vissza jönni (a gyerekkönyvek részlege volt).
Fél tizenegyre átmentem a B épület Supka Géza termébe, ahol időben megkezdődött a "könyvtári digitalizálás és jogkezelés" című előadás.

Engem mindig is érdekelt, hogy miért nincsenek a könyvtárban az ott fellelhető könyveknek digitális változata is, hiszen megkönnyítené az életünket, ha otthonról is elolvashatnánk azt, amire szükségünk van. Természetesen semmi nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Nem tudtam például, hogy a könyvtári könyvek után is jár a szerzőknek juttatás, sem pedig azt, hogy engedélyt kell kérni tőlük és a kiadótól azért, hogy kölcsönözhetővé tegyenek egy könyvet. Ha belegondolunk, akkor persze logikus, hiszen aki kikölcsönzi, nem fogja megvenni, ami bevételkiesést jelent számukra. Aztán persze ott vannak az "árva művek", amiknek ismeretlen a szerzőjük, mégis meg kell próbálni őket felkutatni. Szóval minden bonyolultabb, mint első ránézésre tűnik.
Nagyon tetszett az előadás, sokat tanultam belőle és most már értem, hogy milyen nehéz a könyvtárak dolga, főleg a megfelelő anyagi források nélkül.

Dél körül csatlakozott hozzám legjobb barátnőm, együtt bolyongtunk a B épület különböző standjai között, próbálva ellenállni a kísértésnek és nem megvenni minden egyes olyan könyvet, ami megtetszik. Természetesen listával indultam el, és megesküdtem, hogy szigorúan csak olyat veszek meg, ami azon szerepel, ehhez képest... Képzelitek.
Meghallgattuk volna Andrei Dósa versfelolvasását, technikai problémák miatt azonban inkább kerekasztal beszélgetés lett az eseményből (román verseinek fordításai nem készültek el időben). Ennek ellenére érdekesnek találtam, hiszen románul író erdélyi magyar költőről van szó.
Elsiettünk a Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődés újrafordításáról szóló beszélgetésre, ami akkor kezdődött, amikor Dósa végzett, szerencsére Soproni András is késett, így nem maradtunk le semmiről. Azért akartam elmenni erre, mert több dologra is kíváncsi voltam:
Soproni András, műfordító
1. Miért gondolják, hogy újra kell fordítani egy regényt.
2. Honnan veszi valaki a bátorságot arra, hogy egy klasszikus újrafordítására vállalkozzon.
3. Milyen nehézségekkel találta szembe magát, és hogyan oldotta meg.
Semmilyen előítéletet ne lássatok a kérdések mögött, én személy szerint úgy gondolom, hogy néha igen is szükség van arra, hogy 50 éve lefordított regényeket valaki kipofozzon. Ezt a kedves Soproni úr is alátámasztotta. Ő maga azért vállalkozott rá, mert hibákat észlelt a korábbi fordításra, de azért érezte, hogy egy ilyen klasszikus lefordítása komoly kihívást jelent majd. A könyv még nem jelent meg, még javítanak rajta, mert több hiba is maradt benne. Én kíváncsian várom ezt az új verziót is, szívesen elolvasom majd.












Az előadás után megvettem a korábban kinézett könyveket. Nagyon izgatott voltam, de mindig az vagyok, ha könyvet vásárolhatok. a választásom a következő kötetekre esett:

Rachel Hartman: Seraphina
Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Kody Keplinger: The DUFF - A pótkerék
Milan Kundera: A jelentéktelenség ünnepe
Egressy Zoltán: lila csík, fehér csík

Majd elbúcsúztam Edinától és elmentem a Modiano estre, ahol kaptam egy ingyen példányt az Nóbel-díjas író Augusztusi vasárnapok című könyvéből, amiért az első között regisztráltam az eseményre a Molyon.
Különösen érdekes volt Takács M. József, a Hogy el ne tévedj... című könyv fordítójának véleményét hallgatni, illetve külön öröm volt Fáber András tanár urat munka közben látni (ő tolmácsolt Hervé Ferrage-nak, a Francia Intézet igazgatójának).

A Könyvfesztivál minden napján videófelvételt készített a prae.hu. Íme a mai napról szóló videója




A mai nap szerzeményei tehát:

 6 könyv
 5 könyvjelző
 Egy Libris könyvjelző és ceruza
 Egy Poirot bajusz

















Egy bookline-os táska





























Négy kitűző