2011. november 17., csütörtök

Valóság?


A következő verset, amit most olvashattok, az Elveszve álmaim közepén című munkámnak egy másik változata, melyet Alizée készített. Elkészítésében az motivált minket, hogy egy másik ember mit láthat bele egy írásba és miképpen értelmezi és formálja át azt. 

Elveszve álmaim közepén,
csak egy hangot hallok.
Hív, hívogat, hogy ébredjek fel végre,
mert minden érzés, amit érzek hamis,
torz tükör a világ is,
mely szemeiről visszaverődik.



Minden érintés illúzió,
a perc melyet velem töltesz,
csak tized másodpercek, elillanók…

Ez csak egy álom,
melyből gyorsan fel kell ébrednem.

Haza kell jutnom…


A félelem belém rágta magát,
már az ereimben is ott folydogál,
elhidegíti álmom,
de szemem kinyitni mégsem tudom.



A hang meg csak egyre hív, hívogat…
Én meg csak futok,
de lábam alatt nem fogy
el az út,
és az alagút
még mindig sötét…



A félelem nem enged,
fojtogat, sötétben tart,
a szemem meg sem mozdul.

Ezernyi kép elém tódul,
és csak a remény él,
hogy álom az a sok vér
és ordítás,
mely földünkről árad:
a rémült szemek,
a bombavillanások,
a fegyverropogások,
az értetlenség mely a szemekből csillog.



Mond hol vagy kinek csak a hangját hallom,
mikor ér véget álmom?














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése