2012. január 11., szerda

George Orwell - 1984

"A regény egy olyan rendszerről szól, mely kizárólag a hazugságra és a terrorra épül. Az emberek általánosságban háromféleképpen viszonyulnak hozzá: szenvednek tőle, de tudják, hogy a lázadás eleve lehetetlen, így apatikusak; szenvednek tőle szellemileg jobban mint fizikailag, és fellázadnak, tudva, hogy biztosan belebuknak; végül vannak olyan ostobák, akik nem szenvednek tőle, így hisznek benne. Az irányítók, a Belső Párt tagjai természetesen egészen más világban élnek. A történet főhőse a halálba induló lázadók csoportjába tartozik. Egyike a sokszáz hivatalnoknak, akik a hivatásszerű történelemhamisítást végzik. Először csak naplót ír, maga sem tudja kinek, mi célból. Fokozatosan egy szerelem erősokszorozó adományával jut el addig, hogy többé nem azt kutatja, mi volt régen, mit hamisított meg a diktatúra, és hogyan működik az egész világra kiterjedő zsarnokság, hanem azt, hogy miért, kinek és mi öröme telik ebben."

A könyv elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Forrás: MEK fülszöveg (Legeza Ilona)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése